A cimbalom története
A cimbalom az egyik legősibb hangszer, feltehetően Asszíriából származik, de a legtöbb hangszertörténeti munka a hangszer ázsiai eredetét bizonyítja. Első ábrázolása feltehetőleg az i.e. 9.-ik századból való. Az arab hangszerek közül két olyan ma is létező ősi hangszer van, amelyeket a cimbalom elődjének lehet tekinteni, a qanun, és a szantur.
A hangszer Európába a népvándorlások során jutott el. A XVI.-ik században már sokfelé feltűnt a cimbalom. Egységes hangolási, húrozási mód még nem létezett, különböző nyelvterületeken másképp nevezték. Az angol nyelvben hammer dulcimernek, a németek hackbrettnek, a franciák tympanonnak, olasz spanyol nyelvterületen salterionak, Közép-Európában cimbalomnak, cimbalkának hívták. Használták az egyházi zenében kísérő hangszerként, vagy a főúri udvarokban szórakoztató zenéhez. Ezek a kezdetleges hangszerek a mainál jóval kisebb méretűek voltak, alakjuk is sokféle lehetett, háromszög, trapéz, négyszög formában láthatóak a korabeli ábrázolásokon. Asztalra, vagy térdre tették, nyakba akasztották, pengetve vagy kezdetleges verőkkel szólaltatták meg.
Magyarországon, a cimbalom szó első leírása 1533-ból való, Komjáti Benedek bibliafordító jegyezte le, de ezekből az időkből több forrásban is említik. Valószínűleg, a vándorló cigányzenészek terjesztették el a hangszert hazánkban. Az 1800-as években a cimbalom egyre népszerűbbé vált, megnőttek a vele szemben támasztott igények is, mivel szűk volt a hangterjedelem, és nem lehetett tompítani, összezúgtak a harmóniák, a játékos a kezével halkította el a húrozatot. Fejlesztésre szorult.
A Schunda cég története, a pedálos cimbalom megszületése
A cimbalmon az első komolyabb fejlesztéseket Schunda József hajtotta végre. Schunda Csehországban született, ott ismerkedett meg a hangszerkészítő szakmával, az 1840-es években Juul Keresztély pesti hangszerész hívására Pestre költözött. Az 1848-49-es szabadságharc alatt a cég fellendült, rengeteg megrendelést kaptak a harcoló alakulatoktól, és az 1850-es években is számos intézményt láttak el különféle hangszerekkel. A szabadságharc leverése után a magyar nemzeti érzést igyekeztek elnyomni az uralkodó Habsburg hivatalnokok, ami sokakban ellenállást váltott ki. Ennek hatására született meg Erkel Ferenc Bánk bán c. operája, amelyet 1861-ben mutattak be a Nemzeti Színházban. Mosonyi Mihály zeneszerző rábeszélte Erkelt, hogy az opera egyik legmeghatározóbb jelenetében szólaltassa meg a cimbalmot. Az első előadásokon Erkel fia Sándor szólaltatta meg a cimbalmot. A cimbalom ekkor szerepelt először színpadon. Ez a hangszer a Nemzeti Múzeumban ki is van állítva.
1871-ben Schunda József a céget öccsére Schunda Vencel Józsefre bízta, aki ettől kezdve minden energiáját a hangszergyár fejlesztésére fordította. Szakértő munkásokat szerződtetett, és a kornak megfelelő gépekkel látta el gyárát. A cég által készített pedál nélküli cimbalmoknak nagy sikere volt, komoly igény mutatkozott arra, hogy a hangszert tovább fejlesszék, és nagyobb számban gyártsák. 1874-ben Schunda Vencel József a cimbalmot négy lábra állította, hangterjedelmét kibővítette D-E basszustól E 3-ig, és pedállal valamint hangfogóval látta el, ezáltal megszüntette a harmóniák összezúgását. A külső megjelenését is teljesen átalakította, igényesen díszített rámával, kerettel látta el a hangszert. Megszületett a pedálos cimbalom.
A korszak vezető művészei – Liszt, Erkel, Allaga Géza, Mosonyi Mihály óriási örömmel üdvözölték az új hangszert, szép jövőt jósoltak neki. Liszt ezt írta levelében Schunda Vencel Józsefnek: „Ősi hangszert ragadtak ki az évezredes pongyolaságból, és megadták neki a szalon, hangverseny, és zenekari képességet. A magyar nemzet, és a magyar zeneirodalom örök hálára van Ön iránt kötelezve. Üdvözlöm Önt a magyar zeneművészet nevében.” Liszt Ferenc a Zeneakadémián mutatta be az újonnan kifejlesztett hangszert számos magas rangú vendég előtt. Komoly igény mutatkozott arra, hogy kibővítsék a cimbalom irodalmát, a szerzők (Erkel, Mosonyi, Goldmark) cimbalomműveket jegyeztek le, cimbalomiskolákat írtak. A megújított cimbalom ettől fogva hazai és nemzetközi hangszerkiállításokon mindenhol hatalmas sikert aratott, a cimbalom elterjedt, és elismert lett a legmagasabb zenei körökben. A hangszert bemutatták Európa királyi udvaraiban, a cimbalom megjelent a német császár, az angol király, a belga király, és még számos uralkodó palotájában. 1884-ben legyártották az 1000.-ik cimbalmot, amelyet ünnepélyes keretek között adtak át a közönségnek. 1891-re háromezer darabot készítettek el, a millenniumi ünnepségre pedig legyártották a 7000.-ik cimbalmot. 1906-ban a gyár elkészítette a 10000.-ik cimbalmot. Az erre az alkalomra szervezett ünnepségen – számos híres közéleti személyiség mellett – Ferenc József is megjelent. Ekkor már a cimbalom Európa összes országában megtalálható volt, de készült Amerikába, Ausztráliába, Egyiptomba is hangszer.
1890-ben a Nemzeti Zenedében cimbalom tanszéket állítottak fel, Allaga Géza vezetésével. Korabeli szerzők számos darabot, átiratot írtak a hangszerre.
A cimbalomkészítés az I. világháborúig szép eredményeket tudott felmutatni, világszerte divatos és keresett hangszer lett.
A háború után a cimbalom nimbusza elveszett, a jazz zene előtörése, és a zongora elterjedése miatt. A cimbalom egyre jobban háttérbe szorult. Schunda Vencel József 1923-ban halt meg, a cégvezetést fia Károly vette át. Az 1920-as évekre a cimbalomnak teljesen lejárt a divatja, a gyár más hangszerek készítésére is ráállt, de az újabb vállalkozások sem tudták megmenteni a céget a csődtől, amely 1931-ben be is következett.
A cimbalomból koncert hangszert Rácz Aladár formált. 1886-ban született híres cigányzenész család tagjaként. 1910-től Párizsban és Genfben muzsikált, de abbahagyta a szórakoztató zenélést, és művészi pályára állt. Első szóló koncertjét 1926–ban Lausanne-ban adta, majd végigkoncertezte egész Európát. Ő építette ki a cimbalom klasszikus repertoárját. Először a Nemzeti Zenede, majd 1938-tól haláláig a Zeneművészeti Főiskola tanára volt. Neki köszönhető a cimbalom térnyerése a komolyzene világában.
A Bohák dinasztia
A Schunda cég mellett a Bohák dinasztiának volt a leghíresebb műhelye Magyarországon. Bohák Lajos 1870-ben született, 1921-ben önállósítja magát, és végleges műhelyét a VIII. kerületi Baross u. 63. szám alatt rendezte be. Számos fejlesztés, újítás fűződik Bohák Lajoshoz, amelyeket még Schundáék is elismertek.
Mivel a cimbalmot az 1920-as évek tájékán a zongora kezdte teljesen kiszorítani a zenei életből, Bohák azzal szerette volna ezt a folyamatot megállítani, hogy a hangszer hangját a zongora hangzásvilágához próbálta közelíteni. Ezt úgy érte el, hogy az addig zártan rezgő rezonánslemezt, szabadabbá tette, két oldalán nyitotta ki a rezonánstetőt, így nagyobb hangerőt szebb hangminőséget tudott beleépíteni a hangszerbe. Bővítette a hangterjedelmet is, a basszus részt teljesen kromatikussá tette, a discant részt pedig tovább bővítette, így létrejött a C- Cisz -D- Disz- E basszustól, A 3-ig terjedő nagyzenekari koncertcimbalom. Felújította a pedálszerkezetet is, az addig használatos ólomsúlyos hangfogó rendszer helyett, kitalálta a pedálrugós megoldást, amellyel a hangtompítás könnyebb, hatásosabb lett. A szabadon rezgő rezonáns miatt, meg kellett reformálni a hangszer merevítő szerkezetét is, az addig használatos un. H vas helyett komolyabb vasszerkezetet épített be, valamint átalakította a gerendázatot is, tökéletesítette a hangszer statikai felépítését. Ezáltal a cimbalmok élet tartalma jelentősen megnövekedett, a Schunda rendszerű cimbalmokhoz képest. A ma használatos cimbalmok hasonló konstrukció alapján készülnek.
1945 után az önálló kisiparosok helyzete egyre bizonytalanabbá vált, ez Bohák Lajos egészségi állapotát is erősen lerontotta, aki 1952-ben meghalt. A műhely vezetését fia ifj. Bohák Lajos vette át. Önálló tevékenységüket 1953-ig tudták folytatni, akkor hosszas rábeszélés, kényszerítés után ifj. Bohák Lajos belépett a Budapesti Hangszerkészítő Szövetkezetbe. 1957-ben a cimbalomműhely beköltözött a Szövetkezet központjába a VI. kerületben lévő Hajós utcai helységbe. Bohák Lajos innen vonult nyugdíjba 1966-ban, mint a cimbalomrészleg vezetője. Természetesen számára is fontos volt az utódlás megoldása, jó néhány fiatal kollégát próbált kinevelni. A hetvenes, nyolcvanas években a budapesti vendéglátóhelyeken nagyon népszerűek voltak a cigányzenekarok, nagy igény mutatkozott a jó hangminőségű, komoly igénybe vételt tűrő cimbalmokra. A szakmát először Frei Gábor vitte tovább, aki Bohák Lajosnál tanulta a cimbalomkészítést, de 1970-ben ott hagyta a Hajós utcai műhelyt, és a Fővárosi Művészi Kézműves Vállaltnál folytatta tevékenységét. Ennél a cégnél inkább a minél nagyobb számú hangszerek készítésére szakosodtak, a minőség kissé háttérbe szorult, ezért Bohák úgy látta, ki kell neveljen egy olyan embert, aki ugyanazt a vonalat képviseli, amelyet Ő és édesapja. Ez idő tájt hívták át a Szövetkezet zongorajavító részlegéből Jancsó István hangszerkészítőt, aki 1971-ben került át a cimbalomműhelybe, pár éven belül elkészítette első önálló hangszereit.
Ifj. Bohák Lajos 1984-ben halt meg. A cimbalom nagy mesterei- a két Bohák Lajos – a Kerepesi temetőben nyugszanak.
Jancsó István fejlesztései
Jancsó István számos komoly fejlesztést hajtott végre a cimbalmon. A legfontosabb az un. nyitott fenekű cimbalom megtervezése volt. Mivel a cimbalmot egyre több klasszikus zenész is használta, igény volt arra, hogy hangzásvilága is egy kicsit más legyen az addig használatos cimbalmokhoz képest. Az addig gyártott zártfenekű cimbalmoknál a basszus regiszter kissé elnyomta a discant részeket. A nyitott fenekű cimbalmok hangzása kiegyenlítettebb lett, a klasszikus zenét játszó művészek körében hamar népszerű lett az új modell.
A másik fontos újítása Jancsó Istvánnak az un. felső hangfogó rendszer beépítése. Ez lehetővé tette a cimbalmon az addig még nem tompított felső regiszterben elhelyezkedő hangok tompítását is. Korábban voltak már kezdetleges próbálkozások, hogy ezt a problémát megoldják, de Jancsó István fel tudta használni a zongora javításnál használt megoldásokat, így a felső hangfogó rendszert tökéletes szintre tudta fejleszteni.
A harmadik komoly újítás a rezonánslemez vastagságának megváltoztatása volt. Addig a rezonánstető mind a discant, mind a basszus részen egyforma vastagságra volt elkészítve, Jancsó István a zongora rezonánshoz hasonlóan a basszus részen vékonyabbra gyalulta a rezonánstetőt. Ezáltal a basszus regiszter hangszíne még szebb lett.
A sok újítás, fejlesztés ellenére a Jancsó István által gyártott cimbalmok, mind a belső, mind a külső felépítésükben, teljesen megegyeztek a korábban épült Bohák cimbalmokkal, a zenészek, művészek körében az un. Kozmosz cimbalom egyet jelentett a legjobb minőségű cimbalommal (a Hajós utcai Hangszerkészítő Szövetkezet 1969-ben felvette a Kozmosz Ipari Szövetkezet nevet).
Jancsó István 1971-től 2005-ig dolgozott a Hajós utcai cimbalomműhelyben, ez idő alatt kb. 100 darab cimbalmot készített, és számos javítást is elvégzett. Az általa készített cimbalmok megtalálhatóak a Magyar Állami Operaházban, a Magyar Rádióban, a Hagyományok Házában, a Zeneművészeti Főiskolán, számos zeneiskolában és egyéb intézményben, Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európa szinte mindegyik országában. (Valaki említette, hogy egyszer Libanonban egy szálloda halljában találkozott egy Kozmosz cimbalommal.) 1983-tól igazságügyi szakértőként is tevékenykedett. Az 1990-es évek végén a zenészek egyre többször jelezték, hogy a cimbalmot nehéz szállítani a súlya miatt, felmerült az igény egy könnyebben hordozható kiscimbalom megépítésére. Jancsó István el is készítette ezt a modellt, amely egy 53kg-os kiscimbalom lett, hangzásvilága és felépítése a Schunda cimbalmokhoz hasonlított.
A cimbalomkészítés közelmúltja és jelene, a cimbalom készítésének rövid bemutatása
A 2003-ban a Kozmosz Ipari Szövetkezet megszűnt. A cég jogutódja az Opera Zongoraterem lett, de a cimbalomműhely ugyanúgy folytatta tevékenységét. 2005-ben Jancsó István nyugdíjba vonult, utódja én lettem.
1991-ben kerültem a Kozmosz Ipari Szövetkezetbe, mint cimbalomkészítő tanuló Jancsó István mellé. 1993–ban végeztem el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Hangszerész Képző Iskoláját, 1995-ben készítettem el első önálló hangszeremet. Később kitanultam a zongorajavító szakmát is, majd később kijáró hangoló lettem. 2005-ben – Jancsó István nyugdíjba vonulása után – a munkát ugyanolyan színvonalon, minőségben igyekeztünk tovább folytatni.
A nálunk készült cimbalmokba a legjobb minőségű alapanyagokat építjük be. A fát melyekből a hangszert készítjük, mi vásároljuk a fatelepen, évekig tároljuk eresz alatt, felhasználás előtt kb. fél évvel elvisszük szárítóba. Így a cimbalomba beépített fa alkatrészek nem fognak elmozdulni, elrepedni. Sokféle keménységű, fajtájú fát használunk fel a készítés közben. Vannak olyan alap anyagok amelyeket Németországból rendelünk, a rezonánstetőhöz felhasznált lucfenyődeszkákat már hosszú évek óta onnan szerezzük be. A rezonánstető határozza meg a hangminőséget, az anyag megválasztásnál semmilyen kompromisszumot nem lehet kötni.
Szintén Németországból hozatjuk a tőkefát, ebből készítjük tőkéket, amelyekbe beépítjük a hangoló szögeket és az akasztószögeket, ezek az alkatrészek tartják a húrozatot. Ebben az esetben is csak az erre legmegfelelőbb anyagot lehet beépíteni, ellenkező esetben a hangszer nem tartaná a hangolást. A készítés módja lényegében alig változott, a pallókat asztalos ipari gépekkel elődolgozzuk, de utána a cimbalomkészítés abszolút kézimunka. A ragasztásokat forró csontenyvvel végezzük, egyrészt mivel ez az egyetlen olyan ragasztó, amely elviseli a hangszerek speciális eldeformálódását, másrészt rendkívül tartós. A készítés során rengeteg kézi szerszámot használunk, különböző méretű vésőket, kézi gyalukat, kézi fűrészeket, és számos saját magunk által készített speciális cimbalomkészítő szerszámot. Az elődolgozott faanyagokat úgy kell összeállítani, összegyalulni, egymásba csapolni, összeilleszteni, hogy a munka végén olyan hatást keltsen, mintha egy anyagból készült volna. A cimbalom esetében az egyik legfontosabb dolog az, hogy úgy kell megépíteni a cimbalomtestet, hogy kibírja a húrozat 12 tonna összehúzó erejét. Ezért fontos a helyes anyag megválasztás, és a minden részletre kiterjedő kézi famunka. Természetesen nemcsak a faszerkezet tartja a hangszert, van benne egy speciális vas merevítő rendszer is, melyet szintén ezred mm-es pontossággal építünk bele.
A félkész alkatrészek felület kezelését kézi politúrozással végezzük. Rengeteg árnyalatot tudunk készíteni, igényeknek megfelelően. Kissé hosszadalmas munka, de a koncertcimbalmon más fajta lakk nem mutat jól.
Mikor elkészítettük a különféle alkatrészeket, (cimbalomtestet, rezonánstetőt, cimbalomrámát, egyéb alkatrészeket) akkor kezdjük összeépíteni a különálló részeket. Összerakjuk a rezonánst a testtel, és felszereljük rá a húrokat, és a hozzátartozó alkatrészeket. A húrok tekercsben érkeznek hozzánk Németországból, kézi erővel először leszabjuk, majd a basszus húrokat géppel lefonjuk. A felhúrozott cimbalomtestre beépítjük a kívánt tompítórendszert. Általában akik nálunk rendelnek cimbalmot, azok felső hangfogó rendszerrel kérik a hangszert. Az így elkészült testre rászereljük a cimbalomrámát, amelyet sokféle kivitelben, színben készítünk, igény szerint. Ezután a cimbalmot lábra tesszük, beszabályozzuk, sokszor meghangoljuk, és zárható fedővel látjuk el.
A művészek több ízben jelezték, hogy az általunk készített cimbalmok minőségben kiválóak, koncert célokra a legjobbak, de a szállításuk komoly problémát jelent számukra a súlyuk miatt. Ezért 2 évvel ezelőtt kifejlesztettünk egy új típust, levettük róla a rámát, a merevítő szerkezeten könnyítettünk, a hangterjedelmet kicsit szűkebbre vettük, és így el tudtunk készíteni egy könnyen hordozható, de mégis jó hangminőségű, jó hangerejű, 60 kg. súlyú, koncertezésre is alkalmas cimbalmot.
Az elmúlt évek történései azt mutatják, hogy szerencsére sikerült megőrizni azt a pozíciót, hogy továbbra is Budapesten lehet a legkomolyabb színvonalú cimbalmokkal találkozni. Amikor átvettem a mesterlevelemet, Jancsó István azzal adta át, hogy:
„Őrizd meg a magyar cimbalom hírnevét”.
Bohák egy termékbemutató füzetében azt írta:
„A cimbalom minden emberi érzést kifejező hangja a magyar dal! A cimbalom-egy kicsit-egy darab Magyarország.”
Jókai Mór a Magyar Zongorának keresztelte el a hangszert.
